Telefonszám: +36(30)970 9700 - email info@cyclick.hu
Társadalmi felelősségvállalás

Annak ellenére, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalás nem egy újkeletű téma, ebben az évben derült ki igazán, hogy mit is jelent valójában, és milyen szerepet kell betöltenünk, hiszen egyszerre három kihívás előtt állunk – a járvány hatásai, a társadalmi egyenlőtlenségek és a klímaváltozás. Cégünk minden évben igyekszik helytállni és segíteni egy-egy területen. Idén ezt írták rólunk a nemzeti sportban:

NemzetiSPORT:" A nyári labdarúgó Európa-bajnokság alatt többször is írtunk arról az akcióról, amelyet dr. Balogh Enikő talált ki. Már nemegyszer szervezett jótékonysági árverést, 2018-ban például két leukémiás sportolót sikerült ily módon támogatni, s volt, hogy futásával segített adományt gyűjteni. A MOB fair play díjjal tüntette ki, tavaly pedig elnyerte az Év jó embere címet.

Ezúttal a magyar futballválogatott tagjai által dedikált zászlóra lehetett licitálni, amely 500 ezer forintért lett a nyertes Cyclick Kft.-é. Az ereklyét szerdán vehette át Kacskovics Miklós ügyvezető igazgató a Szent János Kórház gyermeksebészet és traumatológiai osztályán. A felajánlott pénz az égett és baleseti sérült gyermekek javára létrehozott alapítvány munkáját segíti.

Kacskovics Miklós elmondta:  „A kisfiam, Kornél 2020-ban született meg, így minden gyermek és gyermekeket segítő akció megérint. Az, hogy válogatottunk dedikált zászlójára licitálhattunk, tovább növelte a lelkesedésünket, és előre eldöntöttük, ha sikerül nyernünk, a tárgyalónk fő falára bekeretezve tesszük ki a nemzeti színű lobogót.”

Az ügyvezető szereti a futballt, az Eb-n is a Puskás Arénában szurkolt a magyar csapatnak.

Forrás:

Nemzeti Sport


Megbízható, profi informatikai szolgáltatót keres, aki nem csak szoftverfejlesztésben, de egyedi rendszerek kiépítésében is cége megfelelő partnere lehet? Vegye fel velünk a kapcsolatot és egyeztessünk a részletekről! (link a kapcsolat oldalra, esetlegesen egy Call to action gomb beépítése)